InnoTrend hírlevél 2013/14.
2013-07-24 18:00:00
Aktuális hírek, események.

A Kazah Köztársaság Ipari és új technológiák minisztériumának államtitkári látogatása Hivatalunkban

2013. július 16-án Hivatalunkba látogatott Beibut B. Atamkulov úr, a Kazah Köztársaság Ipari és új technológiák minisztériumának államtitkára, akit a találkozóra elkísérte őexcellenciája Nurbakh Rustemov úr, a Kazah Köztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A vendégeket Korányi László elnökhelyettes úr fogadta.
 
A 2014-től induló BRIDGE kezdeményezés keretében 7 év alatt 3,8 milliárd eurót fordítanak a biotechnológia alapú fejlesztésekre

A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) szervezésében 2013. július 4-én került megrendezésre a „BRIDGE” (Biobased and Renewables Industries for Development and Growth in Europe) biotechnológiai köz- és a magánszféra közötti partnerség kezdeményezésről szóló információs nap. A 2014-től induló BRIDGE kezdeményezés keretében 7 év alatt 3,8 milliárd eurót fordítanak ipari biotechnológia alapú fejlesztésekre: 1 milliárd eurót a Horizon2020 keretprogram keretében az Európai Bizottság, míg 2,8 milliárd eurós keretet a biotechnológiai nagyvállalatokból álló konzorcium biztosít.
 
A Nemzeti Innovációs Hivatal kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) értékelési feladatainak módszertani vezérfonala

A Nemzeti Innovációs Hivatalról (NIH) szóló 303/2010 (XII.23.) Korm. rendelet szerint a NIH feladatai között szerepel a KFI intézkedések és programoknak az értékelése. Az elmúlt időszakban kialakult egy KFI értékelési kultúra, amely átvette és alkalmazta a hazai és nemzetközi tapasztalatokat. A NIH értékelési feladatait segíti az EU által támogatott EVAL-INNO projekt, amely eredményeinek disszeminációban a Hivatal is közreműködik. Ennek első lépéseként készült el a KFI értékelések módszertani hátterét összefoglaló, bemutató dokumentum.
 
A Nemzeti Innovációs Hivatal pályázati felhívása

A Nemzeti Innovációs Hivatal, mint akkreditációs szervezet, pályázatot hirdet az „Akkreditált Technológiai Inkubátor” (ATI) cím elnyerésére (kódszám: ATI-2013). A pályázat célja a nemzetközi piacokon versenyképes, magyar vagy akár a környező országokban elért K+F eredményekre alapuló startup vállalkozások felépítését, az azokban végzett K+F projektek sikeres befejezését segítő, és tőkebefektetést is vállaló technológiai inkubátorok kiválasztása, akkreditálása. Az akkreditált inkubátor jogosult a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap Technológiai start-up ökoszisztéma építés tárgyú pályázat (Start-up_13) I. alprogramjában való részvételre.
 
Akkreditált Technológiai Inkubátor kiírás pályázói konzultációja

A Nemzeti Innovációs Hivatal pályázói konzultációt szervez az Akkreditált Technológiai Inkubátor c. pályázati kiírással (ATI-2013) kapcsolatban. A konzultáció célja, hogy a pályázat iránt érdeklődők kérdéseiket személyesen is föltehessék és azokra választ kapjanak.
 
A Kormány elfogadta a „Befektetés a jövőbe: Nemzeti kutatás-fejlesztési és innovációs stratégia 2020” c. dokumentumot

A nemzetgazdaság versenyképessége a gazdaság egészében megújuló módon megjelenő, hasznosuló új tudással fokozható. A gazdasági-társadalmi adottságokra építő technológiai és tudásvezérelt fejlődés nagyobb súllyal és tartósabban járul hozzá a gazdasági növekedéshez, mint az erőforrások puszta bővítése.
 
Legalább 30-szoros megtérülés 3 év távlatában

Újabb epizóddal jelentkezett a NIH videósorozata: Budapest, mint hub, startup központ, elvárt megtérülés, buktatók. A NIH sorozatának immáron ötödik részében a megkérdezettek főként Budapest szerepéről, a budapesti startup lehetőségekről beszélnek. Forrás: startup.mandiner.hu
 
Magyar kutatók a jövő Internetért

A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH), a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE), és a Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform szervezésében 2013. június 13-án került megrendezésre a NIH székházában a “Building an Eco-System for Delivering Innovative Future Internet Services and Applications” című szakmai tanácskozás több mint félszáz hazai és külföldi résztvevővel.
 
Future Internet Public-Private Partnership (FI PPP) – Call 3 (FP7-2013-ICT-FI)

Az EU Bizottság az FP7 Keretprogramban meghirdette a „Future Internet Public-Private Partnership” 3. szakaszára vonatkozó pályázati felhívást. A pályázatok támogatására előirányzott keretösszeg 130 millió Euro. A projektjavaslatok beadási határideje: 2013. december 10. (Brüsszel)
 
Aktuális CERN piackutatások (CERN Market Surveys)

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN piackutatási felhívásokat (Market Survey) tett közzé, amelyre magyar vállalkozások is jelentkezhetnek. A CERN Beszerzési Csoportja (Procurement Group), a CERN beszerzési szabályai szerint az előzetes piackutatás alapján választja ki azokat a szervezeteket, amelyeket meghív a szállítási tenderen való indulásra.
 
CERN ösztöndíjak

A genfi székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN ösztöndíjakat hirdetett meg egyetemi hallgatók és doktoranduszok (PhD hallgatók) részére: Doctoral Student Programme (6-36 hónapos ösztöndíj PhD hallgatóknak) Technical Student Programme (4-12 hónapos ösztöndíj egyetemi hallgatóknak gyakorlati képzésre) Short-Term Internship Programme (1-6 hónapos gyakorlati képzés egyetemi hallgatók részére)
 
Az EU és az ipari szereplők közös erővel 22 milliárd eurót ruháznak be a kutatásba és az innovációba

Az Európai Bizottság 2013. július 10-i bejelentése szerint az EU-tagállamok és európai cégek több mint 22 milliárd eurót fognak beruházni a következő hét év folyamán a színvonalas munkahelyeket biztosító ágazatokban folyó innovációba. A pénz oroszlánrésze öt köz-magán partnerség (Public-Private Partnership, PPP) tevékenységét finanszírozza majd az innovatív gyógyszerek, a repüléstechnika, a bioalapú iparágak, az üzemanyagcella- és hidrogéntechnológia, valamint az elektronika terén. Murányi Béla, brüsszeli TéT attasé cikke.
 
Megállapodás az EU Horizon 2020 Kutatási és Innovációs Keretprogramjáról 2014-2020

Az Állandó Képviselők Bizottsága (COREPER, a tagállamok állandó képviselői) 2013 július 17-én jóváhagyta a Tanács Elnöksége és az Európai Parlament júniusban létrejött megállapodását a 2014-20 évekre szóló Horizon 2020 Kutatási és Innovációs Keretprogramról. A megállapodás utat nyit a Horizon 2020 jogi procedúrájának lefolytatásához és a csomag európai parlamenti és tanácsi elfogadásához szavazás útján az elkövetkező hónapokban. A Horizon 2020 felváltja az EU 7. Kutatási Keretprogramját (FP7), amely 2013 végéig tart. Murányi Béla, brüsszeli TéT attasé cikke.
 
Megszületett a megállapodás a Horizon2020 Kutatási és Innovációs Keretprogramról

Mintegy 5 hónapos tárgyalássorozatot követően az Európai Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bizottság megállapodásra jutott az Európai Unió új, 2014-2020 évekre szóló Horizon2020 kutatási és innovációs keretprogramjának tárgyában június 25-én kedden. A költségvetésről még eztán kell dönteni, mert az az intézményközi többéves pénzügyi keretről szóló egyeztetések eredményétől függ. Murányi Béla, brüsszeli TéT attasé cikke.
 
ELI ipari nap Párizsban, találkozó a francia lézer szektorral

Az optikai és lézer szektorban működő cégeknek tartott részletes tájékoztatást a Szegeden épülő szuperlézer kutatási nagyberuházás aktuális állásáról az ELI-ALPS projekt cég június 19-én a párizsi magyar nagykövetségen a TéT szakdiplomata által szervezett és a Nemzeti Innovációs Hivatal támogatásával létrejött ipari nap keretében. A rendezvény aktualitását az adta, hogy hamarosan megjelenik a kutatóközpont kivitelezésére kiírt tender-felhívás. Szántó Szilvia, párizsi TéT attasé cikke.
 
A régiók az újabb fejlődés motorjai – 2013. November 8, Brüsszel

Az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatósága és a Flamand kormány meghívja Önt a regionális intelligens szakosodás újabb fejlődés lehetőségeinek és az átalakítási erejének megvitatására, különös tekintettel a többszintű kormányzás kihívásaira. Szilágyi László brüsszeli TéT attasé cikke.
 
Nemzetközi vállalkozói szellem és a cégek nemzetköziesedése a Visegrádi országokban (V4)

A Krakkói Gazdasági Egyetem (Lengyelország), a prágai Gazdasági Egyetem (Cseh Köztársaság), a Miskolci Egyetem (Magyarország), a Szlovák Mezőgazdasági Egyetem (Szlovákia), a Gdansk Technológiai Egyetem (Lengyelország) meghívja a Nemzetközi vállalkozói szellem és a cégek nemzetköziesedése a Visegrádi országokban (V4) nemzetközi tudományos konferenciára, mely 2014. április 3-án kerül megrendezésre Krakkóban (Lengyelország). Szilágyi László brüsszeli TéT attasé cikke.
 
StartUp Europe Fórum, a Campus Party-n a Londoni O2 Arénában

A Lisszaboni Tanács és a Telefónica közösen rendezik meg a StartUp Europe Fórumot 2013. szeptember 2-án a londoni O2 Arénában. A Fórum, amely a digitális szakpolitikusok és a gyakorlati szakemberek csúcsrendezvénye, a világ legnagyobb technológia fesztiválja, a Campus Party keretében kerül megrendezésre. A rendezvény célja összehozni az európai digitális közösség működtetőit és alakítóit. Szilágyi László brüsszeli TéT attasé cikke.
 
JRC és Euro-CASE kerekasztal beszélgetés: Párbeszéd a tudomány, a technológia és a társadalom között – Energia és Klímaváltozás

Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (Joint Research Center - JRC) és az Európai Alkalmazott Tudományos, Technológiai és Mérnöki Tanács (Euro-CASE) „Párbeszéd a tudomány, a technológia és a társadalom között – Energia és Klímaváltozás” témakörben keresztasztal beszélgetést szerveznek 2013. szeptember 13.-án, Brüsszelben. Szilágyi László brüsszeli TéT attasé cikke.
 
Tudományos eredmények hasznosítása Kína fejlődésében

Xi Jinping államfő látogatást tett a Kínai Tudományos Akadémián, amely során megerősítette, hogy a K+F Kína fejlődésének egyik húzóágazata. Xi kiemelte, hogy egy állam csak akkor válhat erőteljessé, ha jelentős tudományos hajtóerővel rendelkezik. Dr. Hosszú Hortenzia pekingi TéT attasé cikke.
 
Változások és aktualitások a francia nemzeti kutatási ügynökségnél (ANR)

A tavalyi kormányváltást követően lebonyolított országos tudománypolitikai társadalmi egyeztető fórum (assises nationale de la recherche) az ANR működése kapcsán is több ajánlást fogalmazott meg. Ezek alapján változások várhatók a szervezet által kezelt K+F pályázati rendszerben, ami az eddigi egy fordulós helyett két fordulóssá válik, valamint egyszerre kerül meghirdetésre az összes pályázati lehetőség. Ennek egyik legfontosabb „hozadéka” a pályázói adminisztrációs terhek várható csökkenése, de részben változnak az eddigi prioritások is. Szántó Szilvia párizsi TéT attasé és Dr. Somogyi Norbert párizsi mezőgazdasági attasé cikke.
 
Az Orosz Tudományos Akadémia Szibériai Tagozata

Az Orosz Tudományos Akadémia Szibériai Tagozatát 1957-ben alapították Novoszibirszk székhellyel. A tagozat működési területe megközelítőleg 10 millió négyzetkilométer, tudományos központjai Novoszibirszkben, Tomszkban, Krasznojarszkban, Irkutszkban, Jakutszkban, Ulan-Ude-ben, Kemerovóban, Tyumenyben és Omszkban találhatók. Barnaulban, Csitában és Kizilben egy-egy kutatóintézete működik. Erdélyi Árpád moszkvai TéT attasé cikke.
 
A kínai kormány bemutatta a szellemi tulajdonjog területére vonatkozó tervét

A kínai Állami Szellemi Tulajdonjogi Hivatal bemutatta 2013-s esztendőre vonatkozó éves tervét, amelyben nyolc kiemelt feladatcsoportot jelöltek meg. A feladatok között a szellemi tulajdon létrehozását, védelmét, hasznosítását, menedzselését, valamint tudatos reklámozását nevezte meg a terv. A feladatok elvégzésének ellenőrzésére 84 célértéket jelöltek meg a tavalyi 90-nel szemben. A hivatal vezetője, Huang Qing kiemelte, hogy bár az idei célértékek száma kevesebb, ám pontosabban jelölik meg az elérendő célokat, mint a tavalyiak. Dr. Hosszú Hortenzia pekingi TéT attasé cikke.
 
Versenyképesség, innováció és közös befektetések a Földközi-tenger térségében

A Club des Pilotes de Processus és az Institut de Prospective Economique du Monde de Méditerranéen (IPEMED) által közösen szervezett „Versenyképesség, innováció és párhuzamos befektetések a Földközi-tenger térségében” konferencia egyik legfontosabb tanulsága, hogy a Maghreb-térség gazdasági ereje folyamatosan nő, ennek következtében egyre kiegyenlítettebbé válik a fejlett országokkal való kapcsolatrendszere és egyes beruházási, kereskedelmi tendenciák megfordulni látszanak. Ezzel együtt a Marokkóban – és Afrikában másutt – megvalósuló nyugati beruházások elsődleges célja továbbra is az olcsóbb munkaerőben rejlő versenyképességi előny kiaknázása. Szántó Szilvia párizsi TéT attasé és Dr. Somogyi Norbert párizsi mezőgazdasági attasé cikke
 
Orosz kutatók együttműködése az EMBL-lel

Az Oroszországi Alapkutatási Alap (RFFI) és az európai molekuláris biológiai kutatások vezető intézménye, az EMBL (European Molecular Biology Laboratory) a két szervezet közötti együttműködési megállapodás alapján 2012-ben 6 közös projekt támogatásáról döntött. Erdélyi Árpád moszkvai TéT attasé cikke.
 
INRA CIAg – genetikai diverzitás-konferencia

Az országos mezőgazdasági kutató intézet, az INRA szervezésében június 18-án Párizsban került sor arra a konferenciára, aminek tárgya a genetikai erőforrások szerepe, megőrzése és használata volt a globális élelmezés-biztonsággal és a klímaváltozással összefüggésben. A kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a lakosság élelmezésének biztosításához használt genetikai források jelentősen beszűkültek, ezzel párhuzamosan - noha a hozamok emelkedtek – csökkent a genetikai változatosság és nőtt a mezőgazdaság külső tényezőkkel szembeni sebezhetősége. Szántó Szilvia párizsi TéT attasé és Dr. Somogyi Norbert párizsi mezőgazdasági attasé cikke
 
Állami díjak átadása Oroszországban

Oroszország Napja alkalmából az orosz irodalom és művészet, valamint a tudomány és a műszaki élet több képviselőjének adott át Állami Díjat Putyin elnök. A kitüntetettek közül tíz fő tudományos és műszaki területen tevékenykedik. Erdélyi Árpád moszkvai TéT attasé cikke.
 
Delphine Batho francia környezetvédelmi miniszter a nukleáris biztonságról

Az országos nukleáris biztonsági ügynökség (ASN) a közelmúltban hozta nyilvánosságra a francia reaktorpark biztonsági kérdéseivel kapcsolatos jelentését, mely kapcsán Delphine Batho miniszter a Nemzetgyűlés előtt vázolta az ezen a téren várható, az energetikai átmenetről most készülő törvénybe foglalni szándékozott változásokat. Szántó Szilvia párizsi TéT attasé és Dr. Somogyi Norbert párizsi mezőgazdasági attasé cikke.
 
Kiadó: Nemzeti Innovációs Hivatal
Visszalépés az előző oldalra